KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS - ÖREGFIÚK
Hírek Fotó Dicsőség Játékosok
Öregfiúk bajnokság 1. osztály 2025.10.07.
Atkár Öregfiúk - Sikerre Számíthat SE 4-9

Célegyenesben - Idén is bajnoki címet ünneplünk

Az őszi első fordulóból elmaradt mérkőzést pótoltunk a szokatlan hétfői napon. A két csapat tabellán elfoglalt helyezése alapján könnyű mérkőzésnek ígérkezett ez az összecsapás.
Ez alkalommal szükségkapusunk volt László Tomi személyében.
Az időjárás ideális volt, a mo kezdésünk kiábrándító. Három perc eltelte után védekezési hibáinkat könyörtelenül büntette az Atkár s tett szert két gólos előnyre.
Félő volt, hogy mi belealszunk a mérkőzésbe, míg ellenfelünk vérszemet kap. Kapusuk Bella Józsi nagy napot fogott ki, még a védhetetlent is védte.
Próbáltunk felpörögni bízva abban, hogy az atkáriak fáradni kezdenek. Ennek az eredménye a 20. percben következett be. Előbb Nagy György Tamás, mad Vernyik Dávid szerzett gólt, így legalább nem hátrányban jöhetett a félidő.
A második félidőben nagyobb koncentráció látszott csapatunk játékosain, s mindez eredményességgel is párosult. Tizenhét perc alatt 5 gólt szereztünk. A hátralévő időben még mindkét csapat szerzett 2-2 gólt, így alakult ki a 9-4-es sikerünk.
A krónikához tartozik, hogy a 42. percben csapatunk megszerezte az idei bajnokságban a 100. gólját, melyet Barna Tibi lőtt az atkári kapuba.
Győzelmünknek köszönhetően az is eldőlt, hogy megvédtük elsőségünket. Négy fordulóval a vége előtt 12 pont az előnyünk, s az utánunk következő dobogóra esélyeseket oda-vissza vertük.
Szép volt fiúk!

AL-VERSENY
MÉRKŐZÉS
FRISS HÍREK
FŐ TÁMOGATÓK
Minden jog védve! - Sikerre Számíthat Sport Egyesület
Kérjük adandó alkalommal adója 1%-val támogassa egyesületünket a Nagyréde Sportjáért Alapítványon (adószám: 18573941-1-10) keresztül!