KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS - ÖREGFIÚK
Hírek Fotó Dicsőség Játékosok
Öregfiúk bajnokság 1. osztály 2025.10.20.
Ava Pietra Old Boys - Sikerre Számíthat SE 3-4

Ezért a sikerért óriásit kellett küzdenünk

Ősszel 9-4-re győztük le az Ava Pietrát, akik most is a mezőny vége környékén várták a mérkőzést. Így "könnyű" győzelemmel számolhattunk.
A sport azonban jellemzően sokszor felülírja a várakozásokat.
Jól kezdtünk hiszen már a 3. percben Vernyik Dávid góljával vezettünk. A jó folytatás azoban elmaradt. Az első félidőben csupán ez az egy gól esett.
A második játékrész számunkra rémálomszerűen indult. Rögtön gólt kaptunk, majd 6 perccel később újabbat. A koncentrációnk nem volt topon.
A félidő közepén Vernyik Dávid két góllal megfordította az állást, ismét vezettünk.
Csupán 5 percig örülhettünk, vitatott körülmények között kaptunk gólt. Ellenfelünk egyik játékosa elesett, s véleményünk szerint kézzel érintette a labdát. Csapatunk játékosai megálltak, de a játékvezető sípja néma maradt. Az Ava játékosa a labdát a kapunkba rúgta. Ismét egyenló, s csak 8 perc a hátralévő idő.
Egy megjegyzés ehhez, miért álltunk meg. Korábban több esetben a bíró nem jelzett szabálytalanságot, de mi megálltunk, s odaadtuk a labdát ellenfelünknek. Ez alkalommal ugyanezt vártuk volna vissza. Számunkra örök tanulság, hogy a sípszóig kell játszani.
Két perccel a vége előtt meghozta eredményét a befektetett munka, amikor Tóth Attila góljával egy szabadrúgás után megszereztük a győztes találatot.
Az idei bajnokságban csak a HB Senior csapatának, nekik kétszer is, sikerült egy gólos különbséggel kikapni, a többi mérkőzésen mindegyik alkalommal több góllal győztünk. Most az Ava Pietra Old Boys produkált egy gólos vereséget.
Mindkét csapat dícséretet érdemel a küzdelmes összecsapásért.

AL-VERSENY
MÉRKŐZÉS
FRISS HÍREK
FŐ TÁMOGATÓK
Minden jog védve! - Sikerre Számíthat Sport Egyesület
Kérjük adandó alkalommal adója 1%-val támogassa egyesületünket a Nagyréde Sportjáért Alapítványon (adószám: 18573941-1-10) keresztül!